Boszorkánykonyha

Perec

perec

Nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem az összes boltban vásárolható sós rágcsálnivaló közül mindig a perec volt a kedvencem. Talán a formája miatt, mert olyan kis aranyos, pici? 🙂 Nem tudom, csak azt, hogy végre megvan a „csodarecept”, amivel olyan perecet lehet otthon is sütni, ami garantáltan egészséges, nem hizlal, nincs benne felesleges tartósítószer és egyéb más, hasznosnak nem mondható adalékanyag.

Perecünknek azon kívül, hogy egészséges, még az is előnye, hogy nagyon kevés alapanyag kell hozzá, és nagyon hamar készen van. Így aztán, ha esetleg még nem tudjátok, hogy mit süssetek az ünnepekre, akkor még van időtök ezt a pár hozzávalót beszerezni.

 

Hozzávalók (1 kis adaghoz):

15 dkg zabliszt

15 dkg túró

5 dkg kókuszolaj

zsírszegény sajt ízlés szerint (de zsírszegény füstölt sajttal is ki lehet próbálni 😉

só (himalája/fűszeres/fokhagymás)

1 tojás

szezámmag

 perec II.

Az összes hozzávalót (a szezámmag kivételével) alaposan eldolgozzuk, majd kis pereceket formálunk a tésztából, melynek műveletét a gyakorlott háziasszonyoknak nem kell bemutatni 🙂 Szóval, a tésztából kis adagot lecsípünk, kisodrunk tetszőleges hosszúságúra és vastagságúra és perec formát hajtogatunk belőle.

A tetejét megkenjük egy felvert tojással, és megszórjuk szezámmaggal.

180 fokos sütőben szép pirosra sütjük.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!